Beszélgessünk a bűntudatról

 A bűntudat a megbánás ostoba unokatestvére.

Neal Shusterman

Amikor keresgéltem a megfelelő idézet után igencsak szemet szúrt a fenti. Több szempontból is megvan a helye ebben a blogban. Első sorban szerintem a bűntudat, akárcsak a stressz egy általunk létrehozott, megfejthetetlen, idegesítő, ostoba érzés. Van, aki túlzottan hajlamos rá, és ilyenkor a kívülállók, mind a stressz, mind a bűntudat esetén, azt tanácsolják, hogy engedd el. Jó szándékú, pocsék tanács, mert valamiért bennünk van és fel kell valamiképpen oldani. Ha csak úgy, minden megterhelés nélkül el lehetne engedni, nem hinném, hogy bárki megtartaná ezt az érzést. 

Azért jutott eszembe ez a téma, mert az interjúk során igen gyakran előjött, illetve az én személyes életembe is nagyon beleitta magát. Értelmetlen arról az oldalról megközelíteni a dolgot, hogy valóban van-e okunk a bűntudatra, ugyanis, ha valaki hajlamos erre, vagy megélt valamit, ami egy ördögi körbe sodorja, akkor nem különböztethető meg az okkal vagy az ok nélkül érzett bűntudat. 

Amikor kislány voltam, azért volt bűntudatom, ha "hisztiztem", vagy azért, ha sunyiba, kicsit több csokit ettem a megengedettnél. Aztán egyetem alatt azért volt bűntudatom, mert épp pihenek és nem tanulok. Most, felnőttként, akkor van legtöbbször bűntudatom, ha nem tudok egy munkanapba 100 százalékot beleadni. Az interneten elterjedt egy afféle káros motiváció a maximalizmusról, már-már divat lett belőle, ha valaki nem pihen eleget és túlhajszolja magát. Ez azonban nem egészséges, nem vihető végig egy életen át. Ugyanakkor az még egy plusz nyomást helyez az emberre, ha erőszakosan egyik napról a másikra megakarja ezt oldani. A fejlődés hosszú időt és tudatosságot vesz igénybe, de annál is több türelmet saját magunk felé. 

Az olyan nehéz érzések, mint a bűntudat, nem csak a lelket, de a testet is meg tudják mérgezni, de jól tudom, hogy ez is egy nyomasztó kijelentés, viszont szembe kell néznünk azzal is, hogy felelősséggel és szeretettel tartozunk önmagunk felé. Én az utóbbi időben úgy próbálom csillapítani a bűntudatom, hogy igyekszem az önvizsgálatot a nap végén egy másik aspektusból megközelíteni. Mi az, amit jól csináltam, miben tudtam helyesen dönteni? Mi az az egy pici dolog, cél, amit holnapra ki tudok tűzni. A bűntudat teljes megszűnése, vagy a hajlamosság megszakítása évekbe is telhet, de az ördögi kör megszakítható egy kis szemléletváltással a mindennapokban.