Beszélgetés Fodor Bogival, grafikai tervezővel

 

Leesett és mindent belepett a hó

utána mindjárt fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.

Ez különös, eddig ismeretlen megnyugvással tölt el:

olyan, mintha a hidegben nem romlana tovább a világ.

1. Milyen kislány voltál? Miről álmodoztál a jövőt illetően?

Kicsit nehéz magamat kívülről látni gyerekként, nem is tudom, le tudom-e választani magamról a gyerekkori

énemet, akár csak ennek a kérdésnek az erejéig is. Lehet, hogy azért, mert úgy működtem régen is, mint most. A

legnagyobb motiváló erőt talán az adta gyerekként, hogy a jövő akkor még felfoghatatlanul távolinak tűnt, a

lehetőségek pedig ebből kifolyólag végtelennek. Nem volt soha egy "masterplan”, amit követtem, mindig abba az

irányba evickéltem, ami épp a legboldogabbá tett, és ez igazából azóta sem változott.

2. Szerinted mi az oka annak, hogy jelenleg elég sok fiatal küzd lelki és mentális rosszulléttel?

Nagyon sokdimenziós ez a probléma. Úgy látom, hogy a fiatalok mentális nehézségeinek egyik gyökere az információs túlterhelés – a hírek, közösségi média, és az állandó digitális zaj – folyamatosan stimulálja az agyunkat, és kapunk tőle egy jó adag “olcsó dopamint”, de egyben kimeríti az érzelmi erőforrásainkat. Arról nem beszélve, hogy az információáradat minden egyes aspektusában van valami, ami nem valódi, ami tettetve tökéletes, amihez nem lehet felérni. Mármint nyilván nagyanyáinknak is példálóztak a faluban azzal, hogy bezzeg a szomszéd sógorának a lánya milyen szépen tanul, de a szomszéd sógorának a lánya legalább egy létező személy volt létező teljesítményekkel, nem egy felismerhetetlenségig szerkesztett kép, amit vagy AI generált, vagy nem. Ilyen belső narratívával pedig nehéz egészséges kapcsolatot ápolni a kudarcainkkal és a tökéletlenségeinkkel, pedig ezek mind az út kikerülhetetlen részei, a fejlődés lehetőségei.

3. Milyennek látod a mi generációnkat?

A mi generációnk egy olyan időszakban nőtt fel, amikor a világ soha nem látott gyorsasággal változott. Sok mindent örököltünk az előző generációktól – a technológiai fejlődés, a globalizáció lehetőségeit és a társadalmi fejlődés vágyát –, ugyanakkor olyan kihívásokkal nézünk szembe, amiket korábban talán nem kellett ilyen intenzitással megélni. A stabilitás iránti vágyunk összekapcsolódik azzal a felismeréssel, hogy ezt már más keretek között kell megteremtenünk, mint ahogy azt szüleink vagy nagyszüleink tették. Tisztelem az előző generációkat azért az alapért, amit nekünk adtak, és úgy érzem, a mi felelősségünk az, hogy ezt továbbgondoljuk és alkalmazkodjunk a mostani világ valóságához. Mi olyan nemzedék vagyunk, akik számára az értékteremtés és a társadalmi felelősségvállalás kulcsfontosságú, de közben még tanuljuk, hogyan egyensúlyozzunk az egyéni szabadság és a közösség iránti elköteleződés között. Azt gondolom, ez egy érzékeny, de nagyon izgalmas időszak, ami sok lehetőséget rejt magában. Egyfajta édes káosz.

4. Mit jelent számodra az énidő?

Introvertáltként az egyedül töltött idő számomra különösen fontos – ez az, ami igazán feltölt és segít, hogy újra összhangba kerüljek önmagammal. Az életem során, különösen kamaszként, sokszor hallottam ezt a szót szinte sértésként, egy időben még szégyelltem is ezt az erős szükségletemet az egyedüllétre. Úgy éreztem, hogy ezzel valahogy kevesebb vagyok, hogy nem funkcionálok úgy, mint azok, akik mindig társaságban pörögnek. Azóta már más szemmel nézek erre. Kellett plusz néhány év önismeret és társas tapasztalat, mire rájöttem, hogy az egyedül töltött idő mennyire értékes: lehetőséget ad arra, hogy igazán mélyebben megéljünk dolgokat, alkossunk, vagy egyszerűen csak meghalljuk a saját gondolatainkat. Megláttam benne a szépséget. Most már nem csak elfogadom, hanem kifejezetten szeretem azt, hogy így működök.

5. Mi az, ami a legnagyobb lelki kapaszkodó számodra, ha épp nem vagy jól?

Az, hogy elmúlik. Egyre könnyebben, egyre gyorsabban. Tapasztalt önmarcangolóként ezt tutira mondom. Amíg pedig még épp nem akar múlni, addig ott van egy maroknyi csodálatos ember, akikre mindig feltétel nélkül számíthattam: az anyukám, a nagymamám, a fantasztikus barátaim és a szerelmem. Igazi, összetartó védelmi hálóm van. Már szinte pofátlanul szerencsés vagyok.

6. Hogyan néz ki egy átlagos napod?

Egy átlagos napom elég sokszínű. Sajnos vagy nem sajnos, időbeosztás szempontjából eléggé “mindent vagy semmit” típusú ember vagyok, de mindig próbálok egyensúlyt teremteni a produktivitás és a feltöltődés között. Szeretem kész tervekkel indítani a napomat, mivel általában sok irányba kell figyelnem és egy kisvállalkozás tulajdonosaként, illetve kreatív igazgatóként rengeteg apró részfeladatból áll össze a tevékenységem. Napközben sok időt töltök kreatív feladatokkal: új dizájnokon dolgozom, tartalmat készítek épp aktuális programokhoz vagy projektekhez, rendeléseket készítek össze, kerámiát festek. Akinek volt valaha vállalkozása, az tudja, hogy megy ez - minden egyes munkakört én töltök be, amit az üzlet működtetéséhez szükséges, szóval mindig bőven van mit csinálni. Hajlamos is vagyok belefeledkezni a munkába, de azért estefele már igyekszem időt szakítani arra, hogy kimozduljak, olvassak, vagy csak úgy letegyem a telefont a kezemből kis időre és magammal legyek.

7. Szerinted milyen lenne egy ideális ország, egy ideális életkörnyezet nekünk, fiataloknak?

Hűha, erre a kérdésre nehéz olyan választ adni, ami nem hangzik úgy, mintha mindentudónak képzelném magam, de azért megpróbálok összeszedni néhány alapvető értéket, amit én fontosnak tartok. Úgy gondolom, egy ideális közeg fiatalok számára olyan hely lenne, ahol az oktatás nem csak tudást ad, hanem segít kibontakoztatni a különböző képességeket. A munkaerőpiacon értékelik az új ötleteket és friss szemléletet, a fenntarthatóság és természetvédelem pedig a mentális és fizikai jólétünket szolgálja. A társadalom befogadó, ahol a fiatalok szabadon alakíthatják véleményüket és részt vehetnek a közéletben. A produktivitás mellett pedig nagyobb tér jutna a szórakozásnak, kultúrának és kreatív tevékenységeknek az emberek életében, hiszen ezek segítik a feltöltődésünket és új inspirációkkal látnak el. Röviden (és a teljesség igénye nélkül): a kulcs itt szerintem az oktatási rendszer, a munkaerőpiac, a fizikai környezet, a társadalmi közeg fejlődése. És több nyugi.

8. Szerinted a gyerekkori események mennyire befolyásolják, hogy milyen felnőttek leszünk?

A gyerekkori élmények adják az alapját annak, hogy milyen világképet, önképet, viselkedési sémákat viszünk magunkkal a felnőttkorba. Az, hogy a család, a barátok és az iskolai közeg (meg persze minden egyéb nüansznyi kis benyomás) hogyan hatottak a személyes fejlődésünkre, mind hatással van arra, hogyan viselkedünk a felnőtt életben: például milyen preferenciáink lesznek a partnerünk viselkedését illetően, hogyan kötődünk másokhoz, milyen helyzetekben szorongunk, mennyire merjük őszintén kifejezni a véleményünket és az igényeinket mások felé, ilyesmi. Persze az élet nem áll meg a gyerekkornál, és rengeteg lehetőség van arra, hogy később is változtassunk, fejlődjünk, vagy más perspektívából lássuk a dolgokat. Ahogy felnövünk, sokszor mi magunk is képesek vagyunk átformálni a gyerekkorunk hatásait, ha tudatosan dolgozunk rajta.