Jókislány

Mikor felsír egy gyermek a születésnél nem tudni, milyen ember lesz, milyen erkölcsi normákat fog követni, mennyit fog adományozni, esetleg elvenni másoktól. Lesz-e szerelmes, vagy hűséges lesz-e a szerelméhez? Amikor egy kisgyermek felsír, csak annyit tudunk, megérkezett. De Anna nem sírt, ő csendben maradt, nem akart zajt csapni, csak alig hallhatóan megérkezni, a lehető legkevesebb helyet foglalni. Nem volt még tudatos, ez egyszerűen ösztönből jött.  

 

Anna mindig keveset sírt babaként, éjszaka is alig-alig, és a felnőttek körülötte egyre csak azt mondogatták: "igazi jókislány". S ezennel Anna megkapta élete legnehezebb stigmáját. Az óvodában ő volt az a tipikus csendes kislány, ha panasza volt is ritkán jelezte, csak akkor, ha már a fájdalom felülírta a szégyent. Igen, kedves olvasó, Anna folytonos szégyent érzett, persze kicsi volt ahhoz, hogy ezt tudatosítsa magában, ő csak megélte. Az óvónénik egyre csak hangoztatták: "egy igazi jókislány".  

 

Az iskolai teljesítmény nem volt kérdés, fogalma sem volt, hogy miért, de hajtotta magát és nem fértek bele a rossz jegyek. Úgy félt attól, hogy tévedni fog, hogy nem tud teljesíteni, mint egy ismeretlen szörnytől. Csakhogy ez a szörny benne élt, ő táplálta a szorongással. Szorongott, félt, szégyenkezett. S a felnőttek egyre csak hangoztatták: "igazi jókislány". S ő elhitte, hogy ez teszi őt jóvá és kész is volt a ketrec a lelkének.

 

Anna látszólag jó családban nőtt fel, de ha mélyre nézünk, a bézs falak repedéseibe beköltözött a hideg. Nem volt otthona, csak egy épület, ami tele volt titkokkal és távolsággal, mindenki alaposan ügyelt rá, hogy a látszat meglegyen, a kirakat kész, a boldogság előadva a világnak. S mi sem illett volna ebbe jobban bele, mint Anna, az igazi jókislány.

 

De egy biztos soha senki sem marad örökre jókislány, mert belefullad, mert megfojtja a látszat és nincs mélység. Anna kezdett ráébredni, hogy valami igencsak nehezet cipel, mert a szorongása megbénította, és soha nem talált nyugalomra. Lévén, hogy az egyetlen férfiképe az apja mindig elérhetetlen távolságban élt tőle érzelmileg, ezt a békét a férfiakban kereste, és ő egyre üresedett és fogyott belülről. A randikon Anna végtelenül kedves, barátságos és okos nő volt, de érzelmes semmiképp. Azt hitte, ő egy igazán mély lelki kapcsolatot keres, csak azt nem vette észre, hogy a belső gátak nem engednek teret a valódi közelségnek. Nem tudott mélyre menni, nem tudta szeretni az érzést, amikor a Bohém utcán megfogták a kezét, vagy amikor egy padon ülve mélyen a szemébe nézte, onnantól kezdte Anna megrémült és bár rettentő melegségesen mosolygott, mindenkit eltaszított. Egy jókislány nem adja át magát a pillanatnak, egy jókislány nem mutat játékos, butuska részt magából. Egy jókislány pontosan azt hiszi, pontosan tudja mit akar, közben úgy téved el saját magában, ahogyan másokról hiszi.

 

Egy jókislány nem tud kapcsolódni, ezért olyan férfiakat keres, akik hangosan tudnak szépet mondani, de nincs mögötte semmi. Aztán egyszer csak minden jókislány találkozik valakivel, aki egészséges, és bátran érez, és ez így történt Annával is, amikor egy fél pohár vörösbor mellett összesiklott a tekintete egy férfivel, akiben nem volt semmi jól megrendezett színjáték. És akkor életében először érezte azt Anna, hogy minden sejtje életre kell, és meg kell ismernie ezt a férfit. Önmagát is meglepte ezzel a mohósággal és akkor Anna életében először lerakta a jókislány jelző néhány pillanatra és odament a férfihez.....

Folytatás következik.