Mi leszek ha nagy leszek?

Az én utam

    „- Nálatok - mondta a kis herceg - az emberek egyetlen kertben ötezer rózsát nevelnek. Mégse találják meg, amit keresnek."(részlet a Kis hercegből)

   Bár sokat idézett, klisés és kissé talán elavult is, nekem még mindig a Kis herceg az a könyv, amelyből mindig ki tudok ragadni egy két sort, amely tökéletesen leírja, azt, amit én magam nem tudok szavakba önteni. Ilyen a fent idézett kis részlet is, amely bár többféle módon értelmezhető, nekem most a felnőtté válás, az életút kiválasztása, az egyetem vs munka témaközét foglalja leginkább össze a tőle megszokott szépségben.

   Ezúttal a pályaválasztásról, az érettségi utáni nagy kérdésekről/döntésekről szeretnék írni nektek a saját tapasztalataim alapján. Mindenekelőtt azt el szeretném mondani, hogy én örömmel a szívemben beszélhetek az egyetemről, egyáltalán nem bántam meg a döntésem, amit nyár végén hoztam, ez azonban nem volt mindig így. A csalódottságomról, a kétségbeesésemről és a kételyeimről is be szeretnék nektek számolni, illetve elmondani azt, hogy az én meglátásaim alapján mikor, miért és milyen esetben érdemes továbbtanulni. Természetesen ez csak egy meglátás, egy szemszög, egyéni tapasztalatok lecsapódása, de ettől függetlenül remélem segíteni tudok vele így az érettségi előtti hetekben.

   Nos, első sorban én a BBTE-n tanulok és ha az álmaim szerint alakul az elkövetkezendő néhány év, akkor tanítónő leszek. Mindenekelőtt azonban én felkészítettem a lelkem arra, ha ez nem így alakul. Ettől függetlenül igyekszem kihozni magamból a maximumot, de ugyanakkor az egyetemi élet egy kockázatvállalás, egy olyan döntés meghozatala, amit úgy érdemes meghozni, ha az ember tisztában van vele, hogy az egyetem még nem garancia arra, hogy el is tudunk helyezkedni egy adott szakmában. Az én  jelenlegi meglátásom és hozzáállásom ezt takarja : !Bárhogyan is alakul, boldog vagyok egyetemistaként és úgy érzem minden nap gyarapodok valami belső széppel, úgy érzem a fejlődésem szolgálja és a jövő alakulásától függetlenül úgy érzem, megéri és örömmel csinálom!

   Hogy mi alapján hoztam meg ezt a döntést? Nos, én nem sokat mérlegeltem az érettségi után, mivel már két éve kitisztult bennem, hogy én erre a pályára szeretnék lépni, sőt egész életemben volt egy belső késztetés, de nem igazán vettem figyelembe, mivel úgy véltem színésznő akarok és fogok is lenni. Aztán természetesen hamar rájöttem, bár azóta is imádom a színházat, hogy nem ez az én utam, nem tudnék a szerepek kedvéért bármit eljátszani és a színház a végtelen felszabadulásról szól, ott nincs helye gátlásoknak, vagy épp komplexusoknak, ott bárki lehetsz, de bárkinek lenned is kell.

Mindig is több volt bennem annál, hogy pusztán szerettem a gyerekek társaságát, nagyon hamar kialakult a kötődés egy kisgyerekkel, nagyon könnyen egymásra tudtunk hangolódni és emellett érzek egy vágyat arra, hogy tudást adjak át, hogy egy olyan iskolai közösséget hozzak létre majd, ahol minden gyerek számít, ahol az élet tényleg egy nagy kaland, na de ennyi elég is a személyes útkeresésemről. 

   Milyen szempontokat érdemes figyelembe venni? Én itt mindenképp megemlíteném azt, hogy akkor menjen az ember lánya és fia egyetemre, ha tiszta szívéből érez egy szeretet és érdeklődést az iránt, amit tanulni fog, ehhez persze jön pár marhaság, de olyankor kell aztán elővegye az ember a humorérzékét és az öniróniáját, no meg akkor amikor egy igen nehéz vizsgával áll szemben. A másik tényező amit figyelembe érdemes venni az az anyagi helyzet. Fontos, hogy ne a legdrágább városba keressünk egyetemet, ha úgy látjuk nem engedhetjük meg magunknak. Én ezt is figyelembe vettem, mivel elég stresszt okoz az, hogy feszített a tempó a tanulásban, nem jön jól, ha még azt anyagiak miatt is kell, hogy fájjon az ember feje. Persze remek lehetőségek vannak egyetemen belül, ingyenes oktatás a média szerint, különböző ösztöndíjak és kell, hogy legyen az emberben némi lazaság, ez is egy értékes egyetemista tulajdonság, hogy az ember ne görcsöljön mindenre rá, de ettől függetlenül szerintem nem érdemes mindent a véletlenre bízni.

   Ami még nagyon fontos véleményem szerint az az elszántság és bármilyen klisésen hangzik, annál igazabb. Visszagondolok a fél évvel ezelőtti önmagamra, aki szesszió előtt rádöbben a tanulnivaló mennyiségére és legszívesebben megfutamodna és ahogy még rajtam kívül szerintem sokan, a vesztesek nyugalmával álltak egy egy tantárgynak neki, de fontos, hogy tényleg akármilyen kevés időd van, nézd át a tantárgyat, amennyi energiát bele tudsz tenni, amennyi időd van, legyen az csak egy fél nap, igenis tedd oda magad, ne hagyd, hogy megrémisszen az ismeretlen. Szóval tudd, a legsötétebb és legkétségbeejtőbb pillanataidban is, hogy megéri, hogy te ezt akarod, hogy igenis meg kell érte küzdened, mert másképp tényleg semmi értelme.

   És végezetül néhány hasznos tipp: ne hagyj mindent a szesszióra, bármilyen kicsit is tudsz, tanulgass év közben. Ne félj nyitni az emberek fele, remek barátságokat köthetsz, sőt akár rád is találhat a szerelem :). Csak akkor dolgozz mellette, ha úgy érzed bírod és nem megy az egyetem kárára, valamint ha van lehetőséged, akkor olyan munkát válassz, amit szeretsz, mert ezek alatt az évek alatt nagyon próbára van téve a türelmed, a kitartásod és ha utálod a munkád, az megkeserítheti az egyetemről alkotott képed is. Én dolgozom mellette és szeretem, amit csinálok, így örömmel járok dolgozni is.

   És most már tényleg végezetül egy idézettel zárnám ezt a kis mondandót: 

"Csüggedtem volna, lankadt képzelettel,

de folyton-gyors kerékként forgatott

vágyat és célt bennem a Szeretet, mely
mozgat napot és minden csillagot." (Dante)