Olyan rossz ez a gyerek!

"Önbecsülés nélkül (…) hamar lezüllik az ember. Hiszen aki nem számít, bárhogyan viselkedhet. Ugyanígy lezüllik az a társadalom is, aki nem becsüli az egyént. " Popper Péter 

 Popper Péter számomra egy olyan gondolkodó, pszichológus, aki úgy ragadja meg a lényeget, hogy valahol eltalálja a szívemben az a bizonyos gombot, ami egyből gondolkodásra késztet. De hát ilyen kell legyen egy jó író, nemde? Akkor is, ha nehéz a téma, és az, amiről én, a magam kis tapasztalataiból, a teljesség igénye nélkül, kicsit hangosan gondolkodom majd itt az elkövetkezendő sorokban, az a téma valóban elég nehéz. Hogy kinek is nehéz, kedves Olvasó? Neked. Egész pontosan a bennem élő kisgyermeknek, akinek olyan vékony a hangja, olyan rémült a tekintete, aki úgy elhalványult egy teher alatt, egy ítélet alatt, ami így hangzik: "Rossz vagy!" 

Gyakran találkozom azzal a kijelentéssel szülőket hallgatva, hogy "olyan kis bátortalan ez a gyerek, akárhogy unszolom, semmibe sem akar belefogni, ha igen, azt könnyen feladja, nem győzöm mondani neki, hogy nem jó ez így higgyen magába, ne legyen ilyen rossz." És itt van a kulcsfogalom a mondatban ROSSZ. Vajon valóban ez a megfelelő szó erre a gyerekre? Vajon miért ilyen a hozzáállása ennek a gyereknek saját kis feladataihoz, életéhez? 

 Nos, tudni illik a gyerek amikor megérkezik a kis családi fészekbe, még semmit sem tud, csak ösztönös cselekedetei vannak és az élet elő hónapjaiban alakul ki az a bizonyos nagybetűs ősbizalom. Ilyenkor már nagyon szenzitív a csecsemő az anya lelkiállapotára, ugyanis abban ahogy felveszi azt a kisbabát, ahogy simogatja, ahogy kapcsolódni próbál fele úgy üzen neki. Egy gyerek teljesen védtelen, ezért hátborzongató, amikor azt hallom, hogy "olyan rossz, nem akar aludni". Kérdem én, szegény élőlény milyen elvárásoknak kellene úgy megfeleljen, hogy semmit sem tud még az életről, neki csak arra van szüksége, hogy szeressék és gondozzák őt feltétel nélkül. Akkor is ha sír, akkor is ha nem alszik, ha megpróbáltatások elé helyezi szüleit, egészen egyszerűen azért, mert ő nem rossz, ő védtelen, neki szüksége van még Rád és az ahogyan te most őt gondozod egy életre elkíséri őt a későbbi kapcsolat rendszereiben. Egy szó, mint száz, a csecsemő nem rossz, csupán védtelen és szüksége van a törődésre ahhoz, hogy később törődni tudjon önmagával és másokkal is. 

 Ahogy telik az idő a gyerek természeten ismét "rossz" lesz, hiszen eljön kicsiny kis életében az a pont, amikor rájön, hogy ő és az anyja nem egyek, elkezdi felfedezni önmagát és a világot. Ilyenkor teljesen természetes, ha rémült és az édesanyjára van folyton szüksége, az ő melegségére, a vele való intim, meghitt pillanatokra. És ha ezt nem kapja meg sír. Erre, mi a reakció? " Ne légy olyan rossz, fiam!" A gyerek továbbra sem rossz, csupán a világ legtermészetesebb dolgára vágyik, a szeretetre. 

 Aztán egyre kíváncsibb lesz a világra és ez nehéz, nagyon nehéz a szülőnek, hogy türelmes és kitartó maradjon, hiszen ő is ember. De a gyereknek ekkor egy támogató, biztató és minden helyzetben a jelent megélő és átélni segítő anyára/szülőre van szüksége. Mert öröm neki megtapintani a földet, a sarat és bizony a veszélyesebb dolgok sem kerülik el a figyelmét, na és ez az igazi türelemjáték a szülőnek. Apropó türelemjáték, az evés , amikor a gyerek nem eszik ugye ismét "rossz" lesz, mert csak tapogatja az ételt, pazarol, de felét sem eszi meg. De ez is új neki, ő nem tudja mi az, nem úgy fogadja az étel ízét, mint egy felnőtt. Nagyon fontos a pozitív attitűd ilyenkor is, különben egy rossz érzelmi viszonyulás alakulhat ki az étkezéssel kapcsolatban, főleg az erőltetés miatt. 

 Számtalan helyzetben kapja meg egy kisgyermek azt, hogy ő rossz, de gondoljunk csak bele, mit is jelent ez? Te rossz vagy, úgy ahogy vagy rossz. Nem azt mondom, rosszat tettél, hanem azt, hogy egyetlen rossz cselekedet miatt te egy rossz gyerek vagy. Fordítsuk meg egy kicsit a helyzetet, a szülő téved, hiszen mindenki téved, emberi esendőség, erre megkapná "rossz anya vagy". Ugye, ugye? Nem kellemes. De még mindig tűrhetőbb és kevésbé súlyosabb, mintha egy gyereket degradálunk le, ugyanis, egy kisgyermek nem érti azt, hogy mi nem úgy értettük, hogy egész lénye hibás, hanem csak azt akartuk kifejezni, hogy a cselekedet nem volt helyes. A gyerek nem képes az önjellemzésre, nem tudja megítélni magát, ezért az őt körülvevő felnőttek reakcióiból építi fel az önbizalmát. Ha ő azt kapta mindig, hogy rossz, hát rossznak hiszi magát. Ezt természetesen nem fogja tudni így megfogalmazni, de észrevehető lesz a viselkedésén, amikor esetleg agresszív lesz társaival, szófogadatlan a pedagógussal. Amikor azt mondom egy gyerekre, rossz, idétlen, buta, hülye  akkor valójában varázsszavakat mondok ki, mert ő ezt megtanulja, mondhatni úgy "veszi az adást". 

 Itt nem arról van szó, hogy nem kell megtanítani a gyereknek azt, hogy a tettei következményekkel járnak, de abból, hogy valakinek azt mondták, hogy buta, lássuk be, soha nem lett az az eredménye, hogy pusztán ennyitől megtáltosodott és okosabb lett. A bűntudat fontos, az természetes módon jön a tiszta gyermeki lélekből, ha azt mondom a gyereknek rosszat tettél, amit tettél nem volt helyes, nekem rosszul esett amit tettél és ehhez hasonlók,  akkor természetes módon megjelenik a bűntudat érzése, a szégyen érzése nélkül. A bűntudatnak ugyanis az a haszna, hogy arra motiválja az egyént, hogy legközelebb ne kövesse el az adott hibát, addig a szégyennek semmi haszna nincs, a szégyen egyedül rejtőzésre késztet, menekvésre, de nincs semmi pozitív gyümölcse.

 Tudom, sokszor borzalmasan nehéz megőriznie az embernek a türelmét a gyerekkel szemben, sokszor kimerült egy szülő, de meg kell próbálni apró lépéseket tenni, mint az is, amit fent említettem, hogy máshogy fogalmazunk, annak érdekében, hogy a gyermek ne sérüljön lelkileg. 

 Meleg szívvel ajánlom Popper Péter és Ranschburg Jenő: Személyiségünk titkai című könyvét.

 

 

 kép forrása: pinterest