Miért leszek óvónéni? avagy a pályaválasztás nehézségei.

A csillagászatban és a gyerekkorban sok a közös vonás. Mindkettő hatalmas távolságokat leküzdő utazás. Richard Powers

Ha néhány évvel ezelőtt valaki azt mondja nekem, hogy pedagógus lehet, hozzáteszem, mondták is sokan, mindig hevesen tiltakoztam, merthogy úgy éreztem, nem rejt elég kihívást számomra ez a munka. Aztán érettségi után rá leltem arra a szakra, ahol bár óvónőket és tanítónőket képeznek, mégis rengeteg a pszichológia. És akkor azt éreztem ez az, ami igazán érdekel, a gyerekek és a gyermeklélektan. Megjegyezném, ha idő közben nem is lettem volna a tanítás-nevelés szerelmese, akkor is megérte volna ez a három év, mert emberileg, főleg családra vágyó nőként nagyon sokban hozzátett az értékrendemhez és ahhoz, ahogyan a gyermeknevelésről gondolkodom. 

 Én szerettem tanulni, élveztem a tantárgyaim többségét, persze mindig vannak kivételek, amelyekkel kínlódni kellett és vért izzadva lett meg az átmenő, viszont ezeknél azt éreztem, hogy megéri, hogy nem akarom feladni, mert olyan értékekről tanulhatok ezen a helyen és olyan széles körben művelődhetek, hogy itt a helyen és egy életen át tud a lelkem táplálkozni majd ebből a tudásból. 

 Amikor beszélek valakivel erről a szakmáról nagyon könnyelműen és lekicsinylően beszélnek a pedagógus feladatairól, csak ilyenkor nem gondolnak bele, hogy egy ez nem egy négy órás munkaprogram, hanem egy állandó, mert folyton vannak intézményen kívüli programot, folyton képben kell lenni a módszertannal és aszerint készülni, minden évben készülni kell a vizsgákra, hogy megőrizhesd a munkahelyed és ahogy megszoktad és megszeretted a közösséged, amelyet úgy nevelgettél és építgettél, akár egy madár a csemetéinek az otthont adó fészket, talán már tovább is kell állnod, más helyen kell tanítanod. Szóval nem egyszerű, ahogyan sok más szakma sem, de pontosan ezért nem is szabad elhamarkodottan ítélkeznünk. De akkor mégis miért lettem óvónő?

 Első sorban azért, állandóan nyitott vagyok a tanulásra, a pörgésre és a fejlődésre. Szeretem azt, amikor a gyermekek őszinte és tiszta tükrében megláthatom a hibáim. Gyerekektől tanulni a legjobb, véleményem szerint, mert sosem alattomos a szándék, amellyel oktatnak, tanítanak, pusztán őszinte. 

 A másik érvem emellett a szakma mellett, hogy én szeretek alkotni és szeretem a felelősséget, ez a kettő pedig az óvodai élet szerves része. Valaki a pici érzékeny lelkét rád bízza, hisz benne, nem tudatosan, hanem a tudatalattija legmélyén, hisz benned, hisz benned, mert figyel rád, ahogy mesét mondasz, mert mikor sír hozzád szalad, hogy letöröld a könnyeit, ha rosszat tett, a te szemedbe néz könyörgően, hogy segíts az elnehezedett szívén. Ő hisz abban, hogy te a jóra neveled, akkor is ha ő még nem tudja megítélni, mit tegyen. Ő az, aki feszegeti a határaid és százszor felrúgja a szabályaid, de nem azért mert gonosz, hanem mert most ismeri meg mi is az a határ fogalma. Neked meg ott kell lenned, minden pillanatban ott kell lenned, mint egy láthatatlan megtartó kar, amely átöleli az egész csoportot. 

 Egyszerűen csak szeretem. Sok mindent teherként élek meg, de a tanítást soha, akkor sem ha fárasztó, akkor sem, ha vannak gondok a lelkemben, akkor sem ha ezer más feladat nyomja a mellkasom határidőstől. Jó velük lenni, jó azon aggódni, hogy megértették-e, hogy elsajátították-e, jó érezni azt a ki nem alvó akarást arra, hogy tudást adj át, olyan kíváncsian csillogó szemeknek, mint az óvódások. 

 Én imádok mesét olvasni, és imádok mesét mondani is, és mindig akkor élvezem a legjobban, amikor gyerekeknek mondhatom, boldoggá tesz, engem is mindig tanít és örömmel tölt el, hogy a mese által én is átadhatok valamit ezeknek az apró lelkeknek. A mese pedig egy olyan eszköz a pedagógus kezében, amellyel csodákat tud teremteni, varázsvilágokat varázsolni egy kis terembe.  

 Szóval érdemes néha fejest ugrani olyan dolgokba is, amelyeknek az útja nem mindig egyeneságon siker és biztos a győzelem, mert én hiszem, hogy minden egyes emberben több van annál, hogy gyűlölje a munkahelyét, a munkát, amelyet csinál, hiszek abban, hogy mindenki számára van olyan munka, amelyet hivatásként tud megélni és ha nem kellene, akkor is szívesen töltené ott az idejét. Soha ne feledd, bármikor irányt válthatsz, ha nem vagy boldog abban, amiben éppen csak létezel és nem élsz!