A nőnek a konyhában a helye? Önmegvalósítás nőként

Kívánom, hogy olyan társadalomban élhessünk, ahol egyre többen és mélyebben foglalkoznak önismerettel, és stigmák nélkül alakíthatják úgy az életüket, ahogyan az nekik a legjobb. Kocsis-M. Brigitta

Érdekes milyen egyszerű a fenti idézet, mégis számomra mennyire tökéletes. Azt gondolom az élet nagy igazságai valójában az egyszerűségüktől lesznek annyira életszerűek, igazak és mélyek. 

 Egészen kicsi korom óta nagyon határozott elképzelésem volt arról, hogy mi szeretnék lenni, valójában az egész életemről nagyon határozott elképzelésem volt, amelynek köze sincs ahhoz, ami fele most tartok. De mégis van ezeknek a gyermekkori álmodozásoknak valami varázsa, mert egy ponton mégis tudok kapcsolódni a kislánykori elképzeléseimmel, az pedig a gyermeki lelkesedés, amely mai napig megvan bennem, bármibe is belekezdek annyi különbséggel, hogy akkor ösztönszerűen tudtam mindezt élvezni, mostanában már tudatosan emlékeztetnem kell magam rá, hogy az út során is vannak szépséges pillanatok. 

Gyermekként eszembe sem jutott, hogy mindaz, amit megálmodok ne valósulna meg, vagy az, hogy amit én szeretnék nem egy nőnek való munka, sőt teljesen természetes volt számomra a szerepek összeolvadása. Aztán ahogy telt az idő tudat alatt beszivárgott a gondolataimba, hogy a nők nővérek, a férfiak orvosok, a nők tanító nénik, a férfiak mérnökök. Ha valaki azt mondta tudós, feltaláló, fizikus, űrhajós semmiképp nem egy női arc tárult elém.De ha valaki azt mondta, háztartásbeli, akkor nem is egy férfi. Én mai napig hiszek kissé a szerepekben és valamilyen szinten konzervatívabban is gondolkodom, de ennek ellenére szilárd meggyőződésem, hogy az önmegvalósítást, a hivatást nem szabad nemekhez kötni. 

Emlékszem egyszer beszélgettem egy fiúval, aki szentül meg volt győződve róla, hogy minden segítő szakma a nőké, de az igazán nagy munka, az igazi forradalmi alkotások a férfiak játszótere. Amikor azt kérdeztem, miért kellene veszni hagyni azt a mérhetetlen erőt, kitartást, sokszínűséget, tehetséget, amely egy női lélekben van, azt a választ kaptam, hogy a házimunkát is lehet sokszínűen csinálni. Nem azért keseredtem el ezen a maradi állásponton, mert ne lenne az igaz, hogy ugyan akkora feladat egy háztartást vezetni, egy családot igazgatni, egy otthont megteremteni, egy biztos alap lenni férjnek és gyereknek, mint egy hatalmas cégnél dolgozni. Én is szeretnék sokáig otthon lenni majd a gyerekeimmel és meg vagyok győződve, hogy semmivel sem lesz könnyebb, mint a karrier építés, az egyetem vagy épp a tanítás. Nem arról van szó, hogy az otthon levő anyák és feleségek kevesebbek lennének, csupán arról van szó, hogy most már nem csak ez az egy lehetőségünk van. Most mát jogunk van ahhoz, hogy megéljük a bennünk lévő sokszínűséget, amely lehet akár az anyaság, akár a művészet, akár fizika, akár az orvoslás, és még sorolhatnám, mert valóban nincs határ és azt gondolom, hogy az egyik leggonoszabb dolog letörni egy ember szárnyait, legyen az nő vagy férfi. Az önmegvalósítás nem nemtől függ és nem egy női hóbort, hanem a lélek szükséglete. 

 Nem azért kell egy nőnek orvosnak lennie, hogy megmutassa, képes rá, hanem azért mert ebben teljesedik ki. Nem azért kell egy nőnek otthon maradnia, mert "csak" ennyire képes, hanem azért mert ettől boldog. Bevallom én sem vagyok ártatlan, amikor jelentkeztem az óvópedagógusi vizsgámra megláttam egyetlen szál férfit a sorban és úgy néztem rá, mint egy űrlényre. Pedig miért ne lehetne egy férfi óvóbácsi? Miért ne lehetne ő is egy biztos pont egy kisgyermek számára, aki elindítja az életben? 

Az önmegvalósítás egy rögös út, de mindig emlékeztetem magam arra, hogy vannak vidékek, ahol a nőknek nemhogy önmegvalósításra nincs lehetőségük, de még az arcukat sem láthatják az utcán. Hálás vagyok azért, hogy megélhetem a bennem rejlőket és bízom benne, hogy egyre inkább egy olyan világ fele tartunk, ahol mind megélhetjük ezt szabadon.