Miért nem tudtam szeretni magam? Mitől változott ez?

 Önmagunk szeretete nem azt jelenti, hogy az egész világnak kérkednünk kellene. Sokkal inkább nyugodt magabiztosságra, humorral fűszerezett önbecsülésre és belső stabilitásra van szükség. Az önbecsülés egyensúlya törékeny. Ha túl kevés vagy túl sok van belőle, az könnyen oda vezet, hogy elhagyatottnak érezheted magad. Andrew Matthews

Nagyon sokat gondolkodtam rajta, írjak-e erről a témáról, mert tényleg lépten nyomon szembe jön az emberrel hol az interneten, hol egy-egy önismereti könyvben, hol beszélgetéseinkben. Valahogy sokat beszélünk róla, mégsem eleget és ami még fontosabb, mégsem vesszük ezt úgy igazán komolyan. Talán nem is arról kellene beszélni, hogy miért és hogyan szeressük magunk, mert az annyira egyéni, sokkal inkább arról, hogy ez jogos, hogy lehet, szabad. Aztán lassan jó lenne, ha ez már nem is lenne beszédtéma, csak úgy mint az evés, az alvás, a lélegzet. Olyan természetes kellene legyen, mint a többi szükséglet, mert ez nem luxus, nem is vágy, nem is akarat, ez egészen egyszerűen szükséglet. 

Azt gondolom, az önszeretet sem egy cél, akárcsak az önismeret, és nem is döntés. Eldöntheti az ember, hogy odafigyel magára, hogy szeretni akarja magát, de azt nem, hogy szereti. Nem azért nem tudod szeretni magad, mert nem vagy szerethető, hanem azért, mert ez nem csak rajtad múlt. Az első néhány évünkben nincs még kialakult öntudatunk. Nem tudjunk azt, hogy ha azt mondják, rosszak vagyunk, akkor azt nem úgy értik. Nem tudjuk azt, ha azt mondják szégyelld magad, akkor nem arra gondolnak, hogy rejtőzzek el, hogy valóban szégyenkeznem kell azért aki vagyok. Ők pedig nem tudják, hogy mi pont így értjük. Amikor azt mondjuk egymásnak és magunknak, hogy szeresd magad, akkor nem gondolunk bele, hogy én nem csak ez a felnőtt ember vagyok, hanem az a kisgyermek is, akinek az érzéseire már nem emlékszem, de megtanultam azokat, minden porcikámmal érzem, ami ő érzett. Amikor az ember kicsi, akkor sok minden múlik a felnőtteken. Pontosan ez múlik rajtuk, az önszeretet, mert gyerekként megtanulunk járni, beszélni, hintázni, írni, olvasni és megtanuljuk szeretni és nem szeretni önmagunk.

Azt hiszem az egyetemet megelőző nyáron éreztem azt, hogy foglalkoznom kell egy kicsit többet a lelkemmel. Akkor még utáltam, hogy stresszes vagyok és emiatt mások teljesen hülyének néznek. Akkor még utáltam, hogy utálok futni és ezért nem mozgom eleget. Akkor még utáltam, hogy nem szeretem a tömeget és kis társaságban beszélgetni a legjobb a lelkemnek. Akkor még utáltam, hogy nekem jól esik péntek este otthon maradni puha ruhákban filmezni a barátaimmal vagy épp egyedül. Akkor még utáltam, hogy szeretek olvasni, mert úgy éreztem, kimaradok valamiből. Nagyon sokáig tartott az, hogy eljussak arra a szintre, hogy amit valóban magaménak érzek azt szeressem, attól függetlenül, hogy az amerikai filmekben nem így írták meg. Nagyon sokszor gyötört a gondolat, hogy nem vagyok bátrabb, vakmerőbb. Aztán hosszú idő után rájöttem, hogy nekem a béke az, ami másnak az adrenalin és ez rendben van. Mind a kettő rendben van. Hosszú ideig utáltam, hogy nem vagyok spontán és nagyon sok időbe telt, amíg megtanultam, hogy szeretem átlátni a napokat, hogy nekem jó érzés várni valamit. Nem tudom, de hiszek benne, hogy soha nem ér véget az utazás, amit úgy nevezünk önismeret. Én hiszek benne, hogy bár még nagyon nagyon sok mindent meg kell tanulnom, minden rendben lesz már, mert lehet vannak napok, amikor nem szeretem magam, de akkor is arra törekszem, hogy idővel jóban legyek magammal. 

Talán csak ennyi a lényeg: a próbálkozás. Nem kell úgy érezned, hogy lemaradtál az önszeretettel, mert erről nem lehet lemaradni, ez egy életen át tartó folyamat, amitől egyre szebb és szebb lesz az életed.