Hogyan találjam meg azt, amiben jó vagyok?

" Az a hivatás, amikor valami belülről mozgatja, vezeti az embert, s hogy hova, azt nem lehet tudni, csak később derül ki." Mustó Péter

Sokat gondolkodtam rajta, hogy milyen formában lehetne írni erről a témáról, hogy senki számára ne legyen nyomasztó, de mégis átadja, hogy én mennyire fontosnak látom, hogy az ember megtalálja azt a hivatást, amiben ki tud teljesedni, amelyben sikerélményei lehetnek és amelyben mindig akadnak új és új céljai, amely több puszta szociális kötelességnél.  

 Amikor felteszem magamnak a kérdést, hogy miért is döntöttem a pedagógusi pálya mellett, akkor igazából konkrét válaszom nincs. Persze el tudom mondani, hogy hozzám ad, nem pedig elvesz, boldog vagyok a gyerekek között és a munkával járó nehézségeknél is azt érzem, hogy megéri, de valójában én ép ész érvekkel nem tudnám alátámasztani a döntésem, egyszerűen jött egy érzés, ami remélem az évek során nem lankad és mentem utána. Nem akarok senki azzal a sablonszöveggel  áltatni, hogy egyszer csak jön az indíttatás és tudni, fogod, mi akarsz lenni. Bár van erre is példa, de a legtöbb esetben ott van az intuíció, de nincs egy konkrét ráébredés minden próbálkozás nélkül. Én magam is sok mindenben kipróbáltam magam és rengeteget stresszeltem azon, mi lesz belőlem és bár még nagyon a pályám elején járok és még most is gyakran stresszelek, tényleg kár, mert az élet abszolút kiszámíthatatlan ezen a téren is. 

 Az egyetemen gyakran kellett beszélnünk arról, miért akarunk pedagógusok lenni és a szaktársaim többsége elmondta, hogy neki már kislánykorától ez az álma. Hát én nem így voltam, nekem is volt egy álmom, hogy színésznő leszek, ami nem tűrt meg b opciót, én biztos voltam benne, hogy az én helyem a színpadon van és én erre születtem. S végülis igazam volt, csak kissé más a színpad és a közönség. Elkezdtem színi körbe járni, darabokban játszani és igazából mai napig nagy szerelem nekem a színház, de be kellett látnom, hogy nem feltétlenül az én utam, főleg életvitel szempontjából, mert a színház önző, nem tűr meg más szenvedélyt, nagyon sok idődet elveszi. Végül beláttam, hogy nem a színpad az én világom és akkor jött a hatalmas aggodalom, hogy mégis mi tudnék akkor lenni? Aztán elengedtem ezt a kérdést és jött egy másik, ki is vagyok én valójában? Ha valamit leszűrtem ebből a néhány év út keresésből, az az, hogy előbb meg kell ismerd magad, és hogy teljesen soha nem fogod tudni kiismerni a lelked. Egészen egyszerűen csak azért mert állandóan változunk. Nehéz téma ez, mert sok ember annyira küzd az alacsony önértékelésével, hogy nem hajlandó belátni, vagy éppen meglátni, ha jó valamiben. Tehát a pályaválasztás önvizsgálattal indul és számtalan próbálkozás övezi. Nem tudom velem mi lesz egy év múlva, amikor már végig vittem egy tanévet pedagógusként, lehet még jobban megbizonyosodom ebben, lehet irányt váltok és az sem szégyen. Azt gondolom, hogy a fejlődés egy alapköve, hogy ne érezzünk szégyent magunk előtt a saját félelmeink miatt és ha úgy érezzünk, valahol nem jó nekünk, merjünk irányt váltani!