Önbizalomhiány, tabu? Nem tabu!

 Nem szabad összekeverni az egészséges önbizalmat a fennhéjázó, másokat elnyomó viselkedéssel, bár annak a hátterében is valójában önbizalomhiány rejtőzik. Molnár Andrea

Sokat gondolkodtam rajta, hogy belefogjak-e ebbe a témába, ennek pedig több oka is volt. Az egyik az, hogy kényes, de ha valóban az a célom, hogy itt olyan dolgokról is írjak, amelyek felszínesen vagy épp sehogy nincsenek kezelve, akkor muszáj érintenem mindent, amiben remélem használható gondolatokat tudok megfogalmazni. A másik a hitelesség, ugyanis felmerül, hogy fiatal vagyok és bár nem mind nap dolgozom magamon, mégis vannak még mélypontjaim, nekem is. S azt gondolom, itt van a kulcs, hogy nem attól leszek hiteles, hogy "kész vagyok", nem is attól, hogy erre törekszem. Sokkal inkább a vágy a törekvésre és az önmagamra való odafigyelés. Hiszen tudom, hogy értékes vagyok, tudom, hogy méltó vagyok a szeretetre és tudom, hogy képes vagyok az életben elém tornyosuló akadályok leküzdésére, még akkor is ha nem egyedül. S nem is kell egyedül, hiszen az önszeretet alapja az önismeret. Ha ismerem magam, tudom, mikor jutok el arra a pontra, amikor az általam cipelt poggyászhoz segítségre van szükségem. Mert az, hogy nem egyedül oldom meg, nem tesz életképtelenné, csak tisztán látóvá önmagammal kapcsolatban. 

Ez a téma végtelenül komplex és nem célom tanítani ezzel az írással, főleg azért, mert még nekem is van bőven tanulnivalóm, de szeretnék kapaszkodókat adni, amelyek támpontok lehetnek Magadhoz, kedves Olvasó. 

Az tény, hogy körülöttünk így vagy úgy szenved valamilyen mértékben időnként, vagy állandóan egy önmarcangoló, már már kilátástalan érzésben. Amikor mindegy épp aktuálisan miért, de nem tudsz hinni magadban, nem tudod szeretni magad és úgy általánosságban nem vagy kedves sem a lelkeddel, sem a testeddel. Nem megy egyik napról a másikra, nincs csodaszer, egyszerűen csak a próbálkozás létezik. Ha folyton szidod magad, akkor ez lesz a normális, ennek ellenére abszolút nem az. Sokkal jobb, ha szövetségesként tekintesz magadra, mert a tested, a lelked, az elméd egy életen át el fog kísérni. 

Ahogyan a másokkal töltött időre is szükség van, a kapcsolatok ápolásához, úgy az önmagunkkal töltött idő is elengedhetetlen. Figyeld magad, a tested jelzéseit, mire van szükséged, mi az, amit tenni tudsz a jó közérzetedért? Gondolj magadra úgy, mint az egyik legféltettebb családtagodra, akinek a boldogságáért nagyon sok mindent megtennél. Engedd meg magadnak, hogy jól légy és tedd meg magadért azt, ami ebben segít. 

Ha olyan időszakomat élem, néha teljesen ok nélkül, vagy csak nem értem még az okát, akkor próbálok a lehető legtürelmesebb lenni magammal. Nekem leginkább akkor van önbizalomhiányom, amikor valamilyen betegség bukkan fel. Akkor nagyon tudok haragudni a testemre. Ilyenkor próbálom a megszokottnál is jobban ápolni, finom illatokkal, ízekkel körül venni magam. Időt adni magunknak arra, hogy megbékéljünk azokkal a gondolatokkal, amelyek megmérgezik a lelki egészségünk. Szeretek ilyenkor kicsit magamba nézni, naplót vezetni, hálalistát írni és segít. Segít, mert erre programozom be magam. Nem múlik el örökre a rossz érzés, előjön még az önbizalom hiány, de könnyebb lesz és csak ez a lényeg. 

Az önbizalomhiány óriási káoszt teremt az ember lelkében. Féltékenységet szül és hasonlítgatjuk magunk másokkal, ami igazából azért fölösleges, mert ez egy berögződés. Muszáj belül ápolni, mert hiába esik az rosszul, hogy másnak sokkal inkább ideális teste van, ha nem az alakunkkal, akkor a szemszínünkkel, a hangulatingadozásainkkal, a félősségünkkel lenne bajunk, illetve még ezer más dologgal. 

Kedves Olvasó, nem vagy egyedül ezzel az érzéssel, mind érezzük úgy, hogy nem tudjuk szeretni önmagunk, de higgy nekem, mérföldekkel szerethetőbb vagy, mint az hinnéd!