Nagy találkozások az életünkben, avagy akik hozzá tesznek a személysiégünkhöz

 Okkal találkoztunk, akár áldás, akár tanulólecke leszel. Frank Ocean

 Amikor a blogomhoz keresek idézetet mindig arra törekszem, hogy ne legyen felszínes, és bár most ez talán nem sikerült, mégis annyira egyszerűnek és tökéletesnek találtam ezt a gondolatot. Azért is lehet ez így, mert szerintem egy tényt közöl. A találkozások ugyanis hatással vannak ránk, akár szeretnénk, akár nem. De dönthetünk arról, hogy mit viszünk a kis batyunkban tovább az adott élethelyzetből. 

Amikor meghatározó találkozásokra gondolok, egyértelműen a szülők jutnak először az eszembe.  Manapság a csapból is az folyik, hogy a gyermekvállalás egy óriási felelősség, de mégis azt érzem, hogy ezt csak úgy mondogatjuk, nem érik meg ez a gondolat az emberi szívekben. Nem is tudtam, amikor elkezdtem vágyni az önismeretre, hogy milyen apró dolgok határozzák meg a lelkivilágom. Milyen apró dolgok, milyen óriási üzeneteket hordoznak: "azt majd én megcsinálom, te nem tudod" és bár nem úgy érti a felnőtt, hogy gyermeke életképtelen, ügyetlen, NEM KÉPES RÁ, a gyerek így kódolja, mert a gyermeki szív a legőszintébb, nem keres kibúvókat, csak hisz. Hisz a szülőnek és hisz a szülőben. Ő tanul, megtanulja, hogy mi a szeretet, ha pofot kap, az lesz a szeretet, ha simogatást, akkor az. Ha a kommunikáció nyugodt, akkor az ő lelkében is béke lesz és így tovább. Tudom, hogy nincs lehetőség arra, hogy az ember tévedhetetlen legyen és nem is kell, mivel emberek vagyunk, embereket nevelünk. Az egyetlen, ami igazán jó szülővé tesz valakit (szerintem) az az igyekezet és a szándék, a vágy arra, hogy a lehető legegészségesebb módon szeresse a gyerekét. 

Aztán persze ott vannak a szerelmek és a párkapcsolatok, amit egyébként nagyban meghatároz az, ahogyan a szüleink szerettek. Ez is egy elég érdekes színtere az életnek, mert sokszor azt érezheti az ember, jó-jó, tanított valamit, de megérte-e? Én hiszek benne, hogy igen, mert bár a mostani énem sokkal hamarabb kilépne bizonyos helyzetekből, vagy esetleg tovább maradt volna, akkor abban a helyzetben még más voltam, és ezért nem hibáztathatom magam, ahogyan a virágok, a gyümölcsök, zöldségek mind természetes érési és fejlődési folyamatokon mennek keresztül, úgy az emberek is. Nem lehet dühös az érett barack a néhai facsemete énjére, ahogy Te sem lehetsz az, kedves Olvasó, egy korábbi énedre. A meghatározó találkozások bizony akkor lesznek meghatározók, ha nyitott vagy rájuk. Volt egy időszakom, amikor folyton-folyvást olyan emberekkel találkoztam, akikre látszólag csak az időmet fecséreltem és még szomorú napokat is okoztak, de valahogy utólag máshogy látom az egészet. Tükröt mutattak nekem. Azzal, hogy láttam egy bizonytalan, kételyekkel teli, instabil személyiséget rá kellett jönnöm, hogy szembe kell néznem néhány saját, belső félelemmel. Az, hogy találkoztam olyanokkal, akikről azt hittem, hogy nem fogom tudni őket elfelejteni megtanította, hogy nem is kell. Lassan de biztosan szebbé-gazdagabbá teszik a batyum, amivel megyek ezen az utón. Ilyenkor mindig rádöbbenek, hogy én csak egy fiút akartam elengedni, de közben traumákat dolgoztam fel, megismertem önmagam rejtett részei és elindultam az önismeret és az önszeretet útján. Persze sokszor eszembe jutott, hogy megmutatnám a "végeredményt" amit kovácsoltam magamból annak, aki miatt elkezdtem, de aztán rájön az ember, hogy éppen úgy, ahogyan a találkozások is meghatározók, az elválások is azok.