Manapság mindenkinek lehetősége van megszégyeníteni magát az interneten!

 "Ha Descartes ma élne, talán ezt írná híres mondása helyett: Twitterezem, tehát vagyok." Daniel Silva

 

Bár a fenti idézetben van némi humor, és a twitter már rég kiment a divatból, mégis helytállónak érzem és a vicc ellenére nem kicsinyli le az üzenet pontosságát. 

Én azt hiszem, bátran állíthatom, hogy az internek nem fekete és fehér, hiszen én magam is aktívan használom, kiírom egy blog formájában a gondolataim, tartom a kapcsolatot az olvasóimmal és olyan biztonságos ki zugot teremtünk ezáltal, ami hozzám ad, nem pedig elvesz. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy csak az használja tudatosan az internetet, aki blogot ír, vagy olvas, sőt. Én azért döntöttem emellett a forma mellett, mert úgy érzem, nem akarom az emberek arcába tolni a gondolataim, ahhoz, hogy valaki olvassa őket, rá kell kattintania a cikkre. Ezenkívül az írás nekem terápia, segít, hogy magamba nézzek, magamra figyeljek és az energiáimmal megpróbáljak valamit építeni, nem rombolni. 

Valahol mégis nagyon elcsúszott ez az "internetes buli" és internetes bulliyng lett belőle. Néhány évvel ezelőtt még olvastam kommenteket a sztárok képei alatt, egyrészt azért, mert még nagyon nem voltam tisztába azzal, hogy a szavak milyen szinten rombolnak, amíg én magam meg nem tapasztaltam, másrészt pedig másabb hangvételűek voltak ezek a hozzászólások. Most már kevésbé tudok nevetni azon, hogy hírességek ártatlan gyerekeinek a haláláról olvasok és valahogy hiába kutakodom, ebben is élen járnak a magyarok. Egyet kell értenem abban, hogy aki kiteszi a kirakatba, az ne csodálkozzon, ha véleményt formálnak róla, hiszen úgy enged be másokat a privát szférájába, hogy az már természetellenes. De még sincs rendben a megfogalmazás, mégis úgy gondolom, hogy aki egy bizonyos szint alá süllyed és úgy ír hozzászólást, az önmagát szégyeníti meg a neten. 

Eddig felnőtt emberekről írtam, de sajnos a sor itt nem zárul be. Rengeteg fiatal, sőt kisgyerek lesz internetes zaklatás áldozata, ami olyan, mint egy végtelen spirál, egy örök pecsét, amit visz az ember egy életen át. A szavaknak ólomsúlyuk van és a teher sokszor elviselhetetlen. Soha nem lenne szabad előforduljon olyan, hogy egy gyermek fejében megfordul az öngyilkosság az internetes zaklatás miatt (semmi miatt). Soha nem lenne szabad hagynunk, nekünk, felnőtteknek, hogy ez megvalósuljon. Hiszem, hogy a gyerekek tiszták és ha felelősségre neveljük őket és gondolkodásram akkor nem fognak felelőtlenül dobálózni a szavakkal. Sokkal több időt kellene az intézményes oktatásban is erre szánni, de főként otthon az esti mese előtt-után, a közös kirándulásokon, a vacsi mellett beszélni erről, ne tabusítani, mert ha titkokra és tabukra neveljük a jövőt, akkor az nagyon sötét lesz. 

Sokszor sajnos a felnőttek sem mutatnak ebben jó példát és nyilvánosan megszégyenítik egymást az interneten, de évekkel később, amikor tisztábban látnak, fájdalmas lesz a felismerés, hogy önmaguk szégyenítették meg ezzel leginkább. 

Annyival kevesebb lenne az emberek lelkében a fájdalom, ha a terápia elérhetőbb áron lenne, ha az intézményes oktatásban megtanítanának minket, embereket empatikusan kommunikálni egymással, hogy ne roncsoljuk egymás lelkét fölöslegesen. A bántalmazásra nincs kifogás. Az internet azonban jó táptalajt biztosít arra, hogy ezt őszinteségbe burkolva adjuk el. A szó érték, a szó jellemez, mert mondani, elhallgatni épp úgy tettnek számít. Vegyük észre, hogy az internetes bullying rengeteg fiatal-gyerek életét teszi tönkre.