Ami formálja egy fiatal nő testképét

 "Beszélgetés zajlik benned nagyon figyelj oda mit mond neked a belső világod." Rupi Kaur 

 Amikor régen elképzeltem, milyen lesz az az én, aki szereti igazán a testét, mindig egy radikálisan megváltozott testet láttam magam előtt. Sokszor arra gondoltam, hogy kitartó munkával, szépen kidolgozott testem lesz, vagy arra, hogy megváltoznak az évek során a vonásaim, esetleg megfestem a hajam, és azt majd nagyon magaménak érzem. A napokban nézegettem régi képeket és rájöttem, hogy az évek során kipipálhattam már több hajszínt is, amit igazán szerettem és voltam már sportosabb is a jelenleginél sokszor. S mégsem jött egyszer sem az önelfogadás.  

Nem mondhatom, hogy mára már mindent szeretni tudok magamban, de azt tudom, hogy már nem a felszínt kapargálom és nem a tükörben keresem a szépet, hanem valahol sokkal mélyebben. Érdekes belegondolni, hogy egy nő milyen furcsa impulzusok folytán tudja a leginkább szeretni önmagát. Nem régen olvastam egy csodás Szentesi Éva könyvet és abban annyira csodásan le volt írva, hogy a boldogság a lelkében mennyire megszépítette a testét. Ma már nem arra kapom fel a fejem, ha valakinek tökéletes, kidolgozott teste van, csodás hajkoronája, inkább az ébreszt fel bennem csodálatot, ha valakiben meglátok valami mélyről jövő, ősi női erőt. 

Sokszor gondolok arra, hogy mennyire sok inger ér egy egyszerű emberi lelket a mindennapjaiban, ez lehetne hatalmas lehetőség is, de mégsem ezt látom, magamon sem. Bár a csapból is az folyik, hogy a közösségi média egy hamis világ, mégis mérce sok ember számára, ha önértékelésről van szó. Eddig azt gondoltam az instagram világát egy misztikus fal takarja el, ami mögé soha nem lehet belátni, de ez szerencsére meghazudtolódni látszik. Egyre több törekvés van arra, hogy a közösségi médiában is bele legyen csempészve a hitelesség, ha csak elenyészően is. 

Meglepő a felismerés, hogy a legjobban akkor szeretem a testem, ha yogázom, amikor kapcsolódni tudok magammal, amikor kedves vagyok magammal, amikor csönd van kint és bent és kicsit "kettesben maradunk". Tudom, luxuscikknek számít az énidő, de lehet öngondoskodás egy fürdés is, ha társul hozzá egy lelki tartalom, ha "lekapcsolom egy kicsit a villanyt közben a fejemben", ha olyan illatok vesznek körül közben, amelyek simogatják a lelkem. 

Akkor szeretem a legjobban a testem, ha meglátom a testben a lelket, mert nem tartom elcsépelendő gondolatnak, hogy ép testben ép lélek és fordítva. A lélek a test lakóhelye és mindhiába öltöztetem a lakhelyet szép köntösbe, ha nem érzi a lélek biztonságban, harmóniában magát, élhetetlen lesz ebben a testben létezni. A lélek oxigénje a béka, az önmagunkba fordulás és ott nem árt kicsit megölelgetni a bennünk élő kisgyereket. 

Mindezeken túl, persze meg lehet tenni sok mindent fizikailag is megteremteni a pozitív testképhez, de én úgy látom, hogy a tempót a lélek diktálja és a lélek beszédes, meg kell hallanunk, mi jó neki.