Beszélgessünk az elengedésről

 Az életnek megvannak a maga évszakai, és mindig eljön az elengedés évszaka. De van valami szép is ebben az időszakban, az elengedésben. A levelek mindig szépen, kecsesen hullanak alá a fáról. Benjamin Alire Sáenz

Nem fogok hazudni, bár nagyon beszédesnek tartom az idézetet, rettentően megfogott az is benne, hogy az elengedés évszakának az őszt jelöli. Sokszor írtam már, hogy nekem azért annyira kedves az őszi időszak. mert ez az én "tavaszom". Míg a legtöbben a tavaszban látják az újrakezdést, az újjá éledést, én úgy gondolom, a tiszta lap előtt, még van egy kis munkánk. Ősszel könnyebb átadnom minden érzést a szellőnek, hogy a levelekkel együtt messzire engedjem azt, ami nehéz. 

Ha azt mondom elengedés sokaknak a gyász jut az eszébe, az én életemben nem volt még olyan ember, aki el kellett volna gyászolnom, ezért mérhetetlenül hálás vagyok, viszont Te, kedves olvasó, ha érintett vagy, tudd, hogy minden érzésed valós, jogos és nem kell túl lenned valaki halálán csak azért, mert eltelt x idő. Annyira utálom, amikor emberek meghatározzák a gyász "optimális" idejét. Nem. Teljesen jogtalan és ostoba dolog ez, mert az emberi lélek nem ismeri a matematikát és a fejlődés sem lineáris. Vannak napok, amikor könnyebb és van, hogy csak úgy feltőr belőlünk egy hatalmas fájdalom. Ez pedig mindegyik elengedési formára igaz, akkor is, ha gyász. akkor is ha szakítás, akkor is ha egy életszakasz zárul le. 

Mély, nehéz és komoly elengedési munka egy szakítás is, hiszen a legtöbb esetben a másikkal megszűnik minden kapcsolódás, de átalakul mindenképp, ami egykor a legközelibb volt. Ezekben a helyzetekben végtelenül gonosz dolog lekicsinyelni a másik fájdalmát. Mert az érzések vannak, azzal, hogy próbáljuk elnyomni valakiben, még nem segítjük az elengedést, sőt, lassítjuk. Nehéz tanácsot adni, mert én magam nehezen viselek minden típusú elengedést, sőt az egyik legnagyobb veszteség, amivel szembe kellett néznem, egy szakítás volt, de a legszebb utazás is egyben. Olyan volt az egész, mint egy "lélek-érlelő", felfedeztem a lelkem azon részeit, amelyek mélyen aludtak: elkezdtem terápiára járni, elkezdtem komolyan naplózni, megismertem a jógát, elkezdtem olyan tartalmakat fogyasztani, amelyek nagyon sokat hozzám tesznek. 

Aztán néha az elengedést összetévesztjük a feladással, pedig nagyon nem egyenlő a kettő. Érdekes mód, ezt nekem nagyon hamar megjelent az életemben, mégpedig az első munkahelyemen. Én döntöttem úgy, hogy eljövök, de úgy gondolom el kellett jönnöm, mert magam kellett választanom abban a helyzetben. Nem hoztam meg könnyen a döntést és rengeteget sírtam miatta, amit úgy igazán nem is értettem abban az élethelyzetben, sőt, nagyon gonosz is voltam magammal mondhatni, pedig semmi okom nem volt rá. És Neked sincs kedves Olvasó.