Beszélgessünk a szerelemről

 Te, aki már ezer élet közt

Osztottad szét a lelkedet,

Elképzeled, hogy egy egész szív

Mást nem, csak tégedet szeret.

Hogy azt, ki a festett világban

Elvesztette önnönmagát -

Egy bús poéta úgy imádja,

Mint az igazság angyalát...

                                 

                                          Ady Endre

Általában témához választok verset, vagy idézetet, de ezúttal a vers hozta magával a témát, ugyanis annyira megfogott ez az Ady Endre részlet, hogy ezer meg ezer gondolat született meg a szívemben. 

Bár már lejárt lassan a február, talán még nem késtem annyira el ezzel a témával, különben sem feltétlen tematizálom naptár szerint a gondolataim itt, a blogon, sokkal inkább az élet adja a ritmust. Nézegettem minap a blogom és gondolkodtam, mi az, amiről még nem írtam, és rájöttem, hogy a szerelemet kirekesztettem innen. Biztosan nem véletlen, biztosan haragudtam is rá sokáig, biztosan minden blogom üzen felém is valamit, és a meg nem írottak is. A szerelem valójában egy olyan eszencia az életben, és mivel nő vagyok ezt a szempontot tudom megközelíteni, amely életre ösztökél, kicsit mindenkiből másfajta ritmust hoz elő, de hogy megmozgat mindenkit, azt kétségkívüli. 

Mi történik velünk ha szerelmesek leszünk? Átírjuk saját szabályaink egy részét, kicsit önmagunk is átírjuk. Nem iszom csak erős feketét, de ma talán felülírhatjuk egy latte-val. Nem alszom sokáig, de veled mégis jó lustálkodni. Én mindig zenét hallgatok teregetés közben, de most jó végig menni veled a napod történésein. Amikor sokáig egyedül vagyunk és jön valaki, akkor nehéz is kicsit megszokni, hogy kevesebb a tér és több az érzelem és néha nehéz elpakolni ezt a sok érzést a szívünk kamráiba, mert eddig más volt az arány. Az én már nem olyan erőteljes mint volt, és még ha nagyon is tudjuk szeretni ezt az új életet, néha hiányozhat a régi. Ezeket régen nem gondoltam volna, és gyakran megijedtem, és kutattam a helyem a szívkamrák között kétségbeesetten, gondolván, hogy nekem aztán semmi sem jó. És dehogynem, csak mindenhez idő kell, hogy közelről is igazán szépnek lássuk. 

De mi van akkor ha éppen nem jön a szerelem, ha éppen jó a csendes reggel és jól esik zenét hallgatni teregetés közben és jó az a sok hely a kamrákban? Akkor is minden rendben van, és akkor sem jelenti azt, hogy képtelen vagy a szerelemre. Csak éppen máshol talált otthont a lelked. Szeretünk érdeklődni, mert kíváncsi lények vagyunk: "Mikor lesz már valakit?" "Naa, ne mondd, hogy nincs senki?" És miért is ne lehetne az ember lányának olyan időszak az életében, amikor nincs senki? Amikor az utazás nem kifelé, hanem befelé visz, amikor a figyelem kicsit más irányú, mint ahogyan a nagy könyvben megírták?

Bárhol tartunk, kedves Olvasó, nem késünk el sehonnan, mert ahogy egy nagy kedvencem mondaná: "a világ siet". Valóban klassz dolog a szerelem, kiteljesedő, az én egy olyan csodás utazáson vesz részt, ahol elengedi a biztonsági korlátokat és engedi hogy át, keresztül-kasul írja az élet. Ha éppen itt az ideje. Amikor az egyetemen búcsú szöveget olvastam beszéltem egy belső iránytűről, azóta is sokszor gondolok a kis iránytűmre, ha eltévedve érzem magam, és te kedves Olvasó tudd, hogy az egyetlen releváns tanácsot csak az iránytűd adhatja, mert benned él, veled volt mindig. Ismerkedünk az iránytűnkkel egy életen át, és soha nem ismerhetjük igazán, de talán ez teszi igazán izgalmassá. 

(kép forrása: pinterest)