Beszélgetés Gyuricza Mikolt-tal

Egy pille illeg

hajóm orrán: bámulom:

most ő kormányoz. 

                               Fodor Ákos

            

               1. Milyen kisgyerek voltál?  

Nagyon kislányos gyerek voltam, imádtam babaházzal, babákkal játszani, emlékszem volt papírbabám is, amit csinosítottam, de engem nagyon babásra, rózsaszín habos-babosra nevelt az anyukám és ez jól is esett. De makacs is voltam, a kora gyermekkori öntudat nagyon jelen volt. 

       2. Mit gondolsz a nők felé támasztott elvárásokról? 

Én nagyon szomorúak tartom a mai társadalmi konstrukciót, mert bár őseink nagyon szépen kiharcolták, hogy tanulhassunk, vezethessünk, dolgozhassunk, a mai patriarchális társadalomban pénzünk nagy részét mégis szépítkezésre költjük .Legtöbbször ezt, persze, észre sem vesszük... És ez a társadalmi konstrukció a férfiaknak sem könnyű, nekik le kell mondaniuk a színekről vagy épp a túlzott öngondoskodásról, hogy ne legyenek "férfiatlanok". Őszintén: Ha nincs itt a párom, és egyedül ülök a szobámban, fontos, hogy ki legyen vasalva a hajam? Nekem egyáltalán nem. De egyébként szívesen megteszem, ha jön a párom, mert szeretnék szép és vonzó lenni számára, pusztán azért, mert szeretem.

    3. És hogyan alakult az, ahogyan a tükörben láttad magad az évek során? 

 Kislányként nagyon szépnek láttam magam, de egy nagy törést hozott az önbizalmamban, amikor elütött egy autó és majdnem egy évig nem tudtam mozogni (10 éves voltam ekkor). Tiniként korán nőiesedett az alakom, és mivel nem tudtam sportolni a baleset miatt, a kerekes székben ülve anya egyszer csak azt vette észre, hogy szélesedik a csípőm, és ezt óriási problémának fogta fel, hiszen abszolút érték volt akkoriban a soványság. Az sem segített, hogy ebben az érzékeny időszakban jöttünk át Braziliából Magyarországra lakni, és szerettem volna, ha befogadnak az osztálytársaim, ez mégsem ment könnyen. Mivel nem lett kissebb a csípőm, sőt, barátkozni is jóval nehezebb itt, ez nagyon nagy önbizalomhiány és önszeretet hiányhoz vezetett. Persze, azóta megtanultam szeretni magamban azt, hogy kilógok a sorból, és nem félek, sem megmutatni magamat, sem változtatni a stílusomon, ha azt érzem, hogy már nem vagyok testképileg összhangban a lelkemmel. Ha belefásulok a külsőmbe, azonnal változtatok.

4. Mi nők inkább felemeljük, vagy bántjuk egymást? Mit tehetünk ezért?

 Az első munkahelyem egy színház volt, és mondanom sem kell, abszolút a rivalizálást tapasztaltam meg. Majd később egy női konditeremben dolgoztam, ahol nagyon felemelő és megtartó volt a közeg. Ez az élmény ébresztette fel bennem az igényt a férfi mentes közegekre, Női körökre, és mára hiszek 100%-ban a támogató női közeg létezésében és fontosságában.

5.  Volt előtted tiniként vagy gyerekként női példakép? 

A nagynénéimre mindig is sztárként tekintettem. Anyukámnak egy nővére és 2 húga van, és ők négyen egy olyan misztikus és számomra gyönyörű dolgot képviseltek, hogy mindig is közéjük szerettem volna tartozni. Alig vártam, hogy felnőljek, és "befogadjanak" közéjük. De olyan szerencsés vagyok, hogy ma ugyanezt érzem a családom minden női tagja iránt: a húgom, az unokatestvéreim és unokahúgom is mind menő, csodás nők akikre teljes szívemmel felnézek, és öröm közéjük tartozni.

6. Nehéz szerinted női kapcsolatokat, barátságokat kialakítani? Miben más ez a férfiakétól?

 Manapság nagyon nagyon nehéz bármilyen nemű barátságot kialakítani. A nők közötti versengés fárasztó, ez megmérgezi a kapcsolódást. A férfi pedig vagy akar valamit egy nőtől, vagy nem és erről is szól a világunk, mindennek van egy ára. Felnőttkorban ritkán szánunk elég időt a felnőtt barátságainkra, illetve felnőttként nagyon más élethelyzetekben lehetünk, amivel nem tudunk mindig kapcsolódni, de ugyanakkor egy ilyen számunkra ismeretlen szerepből is sokat tudunk tanulni. 

7. Mit jelent számodra a nőiesség?

 A nőiesség sok mindent jelent számomra, de szeretem a Yin Yang-ból a Yinnel azonosítani a természetes működésemet, tehát: Igenis, szeretem a feketét, a sötétet, esti energiákat, mozdulatlanságot, csendet, mélységet, befelé fordulást, amiben van egy kicsike Yang, ami a sötétben nagyon is világít - magyarul, néha igenis nagyon jól esik kiáradni, hangosan nevetni, napozni, vadulni, de jóval kevesebbet, mint amennyi régebben esett jól. Mivel sok időt töltöttem magammal csendben, figyelve, azt érzem, hogy megszoktam és megszerettem a ciklikusságát is a nőiességnek, a változékonyságot, hogy egyszer ilyen vagyok, máskor meg olyan, és mind ez mégis Én. Testileg leginkább a hajammal szeretem megélni, kifejezni. Sokat ápolgatom, játszom vele, és élvezem az illatát, kinézetét, állagát... nőként azt hiszem, mi nem csak a vizuális élményeket élvezzük, hanem inkább azt, ami minden érzékszervünkre hat. Hiába szép valami, ha büdös, és rossz hozzáérni - ezért számomra természetes, hogy mindig az összhang a fontos. Szeretek sminkelni is, és azt is azért, mert amellett, hogy színesebb lesz tőle az arcom, isteni érzés az ecsetekkel simogatni a bőrömet, pluszban a kreativitásomat is ingerli ez a napi tevékenység, és a kézügyességem is fejlődik.

8. Milyen a kapcsolatod a természettel?

 Én nagyon közel állok a természethez, a vizekhez, az erdőhöz, mintha egy templom lenne. Figyelem a természet változását, és ebben sok válaszra lelek a belső folyamataimmal kapcsolatban is, azt érzem, tanít minden természeti változás, a hold fázisoktól a virágzáson át a bomlásig- MINDEN tanít. De azt is fontosnak tartom megjegyezni, hogy sokat azt érzik, ha városban laknak, akkor távol vannak a természettől- pedig minden, amit alkottunk, az is a természet része. Fontos számomra ez a témakör, én például anyukámtól karácsonyra mindig kézzel készített ajándékot kérek, mert szeretném, ha ezek a tárgyak megmaradnának belőle nekem, amikor ő már nem lesz velem. A természethez kapcsolódik az elmúlás, amit sokan nehéz témának tartanak, pedig ez ugyanannyira természetes, mint a születés, és nem lehet megtagadni, hiszen előbb-utóbb mind veszítünk majd el embereket, állatokat, növényeket és tárgyakat is, amiket szeretünk- sőt, nekünk is végünk lesz majd egyszer, így azt érzem, butaság a halált tabunak tekinteni. Hozzám a növények állnak a legközelebb a természetből, fantasztikusak, az egész orvoslásunk is erre épül. A Földön a növények az Isten - az én meglátásom szerint. Hogy az égben ki van, azt majd megtudom, ha ott lakom majd.