A szépség mindent visz?

Mind annyira szépnek születtünk a legnagyobb tragédia ha elhitetik hogy nem vagyunk azok. Rupi Kaur

 

Talán egyetlen egy alkalommal sem hezitáltam ennyit azon, hogy milyen idézetet válasszak ehhez a bloghoz, és szerintem ez azt is mutatja, hogy mennyire nehéz megfogalmazni a szépség mivoltát. Én nem is akarom, mert nem érzem magam, de talán senkit sem, alkalmasnak arra, hogy ezt megtegye. Egyrészt azért, mert van két ember, aki épp úgy szereti a hajnalt, de nincs két ember, aki ugyanazért. Másrészt pedig, nem érdemes definiálni a szépséget, az előbbi okán. 

Nagyon sokszor beszélünk arról, hogy a szépség belülről fakad, hogy a mindenki szép, és ez így igaz, viszont tagadhatatlan, hogy az esztétikum befészkelte magát az emberi elme legmélyebb zugába és onnan nem tágít. Különösen a nőkébe és gyakran előfordul, hogy azon kapjuk magunk, mindenáron szépek akarunk lenni. De ha szépnek lenni ennyire szubjektív, akkor voltaképpen mire is vágyunk? Nem, mi nem szépek akarunk lenni, mi szépnek akarjuk érezni magunk. Kedves olvasó, nem véletlen az, hogy annyira vársz egy jeles eseményt és sokáig hangolódsz rá, ruhát választasz, frizurán gondolkodsz. Talán a saját szépségünkhöz is a ráhangolódás a lényeg, a "készülődés". De nem ám arra a fajta készülődésre gondolok, ami a sminkasztal mellett zajlik, az az nem csak arra, hanem inkább annak a mélyére. 

Nem egyszer előfordult már velem, hogy nem esett jól tükörbe nézni. Aztán rájöttem, hogy még jó sokáig bámulom majd ezt az arcot, és ő is vissza rám, a tükörben, így hát ideje megtalálni a saját szépségem. A saját szépségem keresése elindulhat ott, hogy szeretem a ruhám anyagát, ahogy lazán omlik körém, szeretem a színeket, amiket magamra veszek, mert benne vagyok ezekben a színekben. Nagyon divatos lett az arcápolás, ami egyrészt jó, másrészt borzalmas, mert könnyű elveszni ebben a gazdag piacban. De a szépségem ott is kezdődik, hogy megismerem a bőröm típusát és nem csak úgy felhányom az arcomra a krémet, hanem kapcsolódom kicsit közben magammal. A szépség ott is kezdődik, hogy a jóga közben figyelem a légzésem és nem számítanak a testem tökéletlenségei. 

Ezen a nyáron úgy döntöttem, kicsi bepótolom az elmúlt három évem, amikor minden fókusz azon volt, hogy a vizsgáim jól sikerüljenek az egyetemen. Így hát elmentem egy hétre fesztiválozni és új érzéssel találkoztam! Elkezdtem gondolkodni rajta, hogy vajon tetszeni fogok-e magamnak, úgy hogy tudom, nem most vagyok a legjobb formámban, nem fog-e zavarni, hogy nem tudok és nem is akarok nagy sminkekben pompázni, amikor mindenki más igen? Vajon elég különlegesnek fogom-e látni a ruhastílusom ennyi klassz öltözet mellett. Tudom, elég butácska gondolatok, de ha már ott voltak bennem, foglalkozni kellett velük. Legnagyobb meglepetésemre a fesztiválon napközben mindenki teljesen smink nélkül volt, mindenki végtelen empatikus volt és fantasztikus, szorongástól mentes hangulatot teremtett az, ahogy idegen emberekkel szoros barátságot kötöttem. Mindenkit annyira szépnek láttam, jól állt az embereknek a boldogság. Akkor csak valami több kellene legyen ez a szépség dolog, mint a felszín egyszerűsége, nem? 

Annyira jó lenne egy olyan nemzet tagja lenni, ahol minden évszak egy kicsit más színben pompázó fesztivál, ahol az embereket széppé teszi az öröm és  felhőtlenség. Tudom, ez utópisztikus, de azért van mit fejlődnünk abban, hogy igazán "széppé" tegyük az emberiséget.