Miért keresünk mérgező kapcsolatokat?

 "Aki képes feltárni a múlt traumáit, az alapvetően változtat a kapcsolatai minőségén. Sokkal harmonikusabb, mélyebb, intimebb, egyszóval emberibb kapcsolódásra lesz képesek. Pusztán azzal, hogy elkezdi megérteni önmagát, elkezdi egy családi egység részeként felfogni az életét. Komoly paradigmaváltást jelent, ha az elszigetelt, magányos egység helyett egy közösség tagjaként tekintünk saját magunkra." 

Orvos- Tóth Noémi 

Érdekes kis darázsfészek ez a téma, amibe belenyúlni készülök. Azon gondolkodtam, hogy ez cím is elég sarkos és merev, de úgy hiszem, több árnyalat van ebben, mint azt hisszük. Egyből kicsit hibáztató hangvétele van, és sajnos vannak egyértelműen egy ember miatt toxikus kapcsolatok, ezekben az esetekben az önhibáztatás megszüntetése az első. Ilyenkor jót tud tenni, ha az ember szakemberrel beszél, ő teljeskörben lát minket és a helyzetet, és néha olyan, mintha ólomsúlyú terhet venne le a lelkünkről. 

Én azt gondolom, többen élnek mérgező kapcsolatban úgy, hogy nem tudnak erről a minőségről, de az tény, hogy nincsenek jól. Akit toxikus környezet vesz körül, vagy ő maga teremti azt meg, az nem lehet lelkileg kiegyensúlyozott. Szokták mondani, hogy a bántó közegben a bántott fél is egészszegtelen módokon kezd el működni. Én azt gondolom, hogy ahhoz, hogy bevonzzuk az egészségtelen kapcsolódásokat, mi magunk is mélyen kell, hogy legyünk. Nem olyan biztos ugyanis, hogy szemmel látható és kirívó, ha valaki mélyen van lelkileg, különösen akkor nem, ha rohan, sokat dolgozik, vagy aktív életet él, de mi van a csendben? Ki vagyok én most a csendben? Milyen érzésekkel van tele olyankor a lelkem, ha épp nem rohan a test? 

Én sokat foglalkozom önismerettel, a lelkemmel és ilyenkor hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy azt vonzzuk be, amit táplálunk, de erre bátran mondom, hogy teret kell adni a realitásnak is, ami azt üzeni, a fejlődés nem lineáris, arról nem is beszélve, hogy nap mint nap annyi inger ér minket, hogy talán ma nem mérföldekkel távolabb vagyok a tegnapi érzéseimtől. Szóval, amikor az ember próbál dolgozni magán, azt hiszi képes kiszűrni a mérgező emberi kapcsolatokat, legyen szó barátságról, párkapcsolatról, és aztán rájön, hogy a mérgező találkozásoknak is éppen annyi árnyalata van, mint a személyiségnek, ezerféle. Akkor is lehet valami toxikus, ha látszólag nem szándékosan bántó, akkor is, ha a másik fél is sokat törődik magával. Összezavaró lehet, hogy mi magunk is elkezdünk bántón viselkedni egy ilyen helyzetben és akkor jön a kérdés, most akkor ki is a mérgező? Valójában, ha nem gyógyítjuk magunk, mindannyian valamilyen mértékben azok vagyunk. Célszerűbb hibáztatás helyett kilépni, ha nem érezzük jól magunk ebben, és ez nem feladás, ez kiállás önmagunkért. 

Adott volt egy emberi kapcsolat az életemben és valahogy rengeteg volt benne a kompromisszum és azt éreztem, hogy a lelkem egy szűk kalitkában éldegél, ahol nem teljesedhet ki. Mégis ott volt bennem, hogy ezt nem lehet feladni, ezt most jól kell csinálni. Ezekben a helyzetekben derül ki, hogy valóban toxikus-e a másik, vagy csak a traumáink árnyékában hűsölünk. Szerintem az én esetemben a kettő szép kis táncot járt. Amikor ilyen dilemmában vagyunk, arra a másik is reagál, és itt a kérdés: hogyan? Támogató, empatikus, de önmagát is figyelembe vevő? Vagy éppen zsaroló, érzelmileg instabil, követelőző? Milyen  minőségű az a szeretet, amit kapunk és mi milyet tudunk adni ebben a kapcsolatban? 

Érdekes, mert attól, hogy valaki számunkra nem tud egészséges partner lenni, másnak még lehet az, akkor, ha tud gyógyulni azokban a kapcsolatokban. Ami fontos, ha azt érezzük mérgező számunkra lelkileg egy emberi kapcsolat, akkor érdemes feltenni magunknak a kérdést, hogy valóban jó-e vele lenni? Valóban feltölti-e a lelkünket a vele töltött idő? Vajon, ha jön majd egy nagyobb nehézség az életben, akkor is szilárdan vele tudunk/akarunk maradni? Milyen hatással van a testi egészségünkre, ha vele vagyunk? Vajon valóban az ő hiányától félünk, vagy attól, hogy magányosak leszünk egyedül? De mellette nem vagyunk azok? Valóban egy társsal vagyunk, vagy csak tereljük a figyelmünk azokról amit meg kellene oldanunk magunkkal kapcsolatban? ű

Nehéz kilépni egy olyan körforgásból, ami komfortos, és a mérgező is lehet kényelmes, ha az ember tart a változástól. De sokszor sokkal szebb az önismereti út, mint hittünk, sokkal jobb érzés egyedül lenni és befelé figyelni, mint gondoltuk. Egyre csak azon vagyunk, hogy szelidítsük meg egymást, de magunkat mikor fogjuk megszelidíteni?