Lenyelt vágyak, avagy túlsúly

"Képtelen vagyok abbahagyni az evést. Eszem, mert boldogtalan vagyok, és boldogtalan vagyok, mert eszem. Ördögi kör." KicsiKÉM c. film

Azt hiszem, ez az egyik legegyszerűbb idézet, amit a blogomhoz használtam, és valahogy az a jó ezeknek az egyszerűségében, hogy a valóságosságukkal mélyre hatra bennünk. Kicsit úgy érzem ez egy tipikusan darázsfészek témakör, amibe nem komfortos belenyúlni, mert könnyen lehet vele emelni, de lehúzni is lelkeket. Gondolom, írnom sem kell, hogy nekem ezzel az egész írás- projekttel az első a célom. A fent idézett mondatocska egy nagyon mély, nyomasztó hangulatot és életérzést tár elém, amiben nehéz az élet, a létezés. Az az egy biztos, hogy ha változik a testünk, akkor az emberek ítélkezni fognak felettünk, hibáztatnak minket, de vajon a súly változásának ennyire egyszerű, prózai okai lennének? Én úgy hiszem, hogy a hízásnak, túlevésnek is megvannak a maga pszichés, lelki okai, és az, hogy valaki ezek mögé akar látni, nem a tehetetlenség minősége, hanem a megértésé, ami hozhat valódi változásokat. 

Személyes megéléseim és a hízásom: 

Ami egyértelműen stabil a testemmel kapcsolatban, hogy tinikorom óta bántottam és kritizáltam, nem tudok olyan helyzetet kiemelni, amikor elismertem volna. A legbiztosabb hitem abban volt, hogy nekem fogynom kell. A fogyás, fogyni akarás volt a válaszom minden keserűségre, veszteségre, kudarcra. Valahogy ebben láttam mindenki elfogadását, a boldogságom felé vezető legbiztosabb utat. Csak azzal nem számoltam, hogy az önszeretet nem azt jelenti, hogy elfogadom a testem, ha lefogyok, hanem azt, hogy teszek a testemért, mert már így, felesleggel is szeretem és gondoskodok róla. Érdekes, hogy a környezetem többnyire butaságnak tartotta, hogy fogyni szeretnék, aztán mindenki meglepődött, amikor valóban fogynom kellett volna, és én pedig nem bántottam már magam, legalábbis nem azzal, hogy minősítem a testem. Amikor megjelentek a kilók, akkor magával is hozta a kevésbé jóindulatú megjegyzéseket. Amit érdekes volt megfigyelni, hogy úgy igazán nem tudtak bántani ezek, mert akkorra már sokkal jobban szerettem magam, a plusz kilók ellenére is. A legérdekesebb, hogy a fogyás akkor indult be, amikor nem is számítottam rá. Elkezdtem egy sportot, ami azóta szerelem lett, de nem úgy tekintettem rá, mint egy fogyókúrás eszközre, csupán annyira szívesen űztem, hogy minél gyakrabban akartam menni és hatalmas energiák és pozitív érzések szabadultak fel bennem általa. Jól tudom, hogy még messze állok a célomtól, de a valódi szándékom az, hogy a változás felé vezető úton se utáljam magam, szeretve, támogatva jussak el odáig. 

Lenyelt vágyak, avagy a hízás lelki okai: 

A hízásra a társadalom általában úgy válaszol, hogy az adott személy lusta, falánk, azonban az esetek legnagyobb részében abszolút nem erről van szó. Sokszor a súlygyarapodás mögött az áll, hogy megpróbálunk olyan érzéseket megélni az evéssel, amik hiányoznak az emberi kapcsolatainkból. Az étel, főleg a cukrosak, zsírosak könnyen függőséget tudnak okozni. Ha magányosnak érzi az ember magát, gyakran vigasztalódik az ízek örömével, mert ezzel ki tud szakadni egy negatív spirálból, ami egy kis színt hoz az életébe. Van, akit megnyugtat az evés, látja maga előtt a képet, amint hazaér egy nehéz nap után, talán egy olyan munkahelyről, amit nem is szeret, és végre valami olyat csinálhat, ami jól esik. Néha meg kell látni az összefüggéseket az életünk legjelentősebb színhelyei és önmagunk jelenlegi verziója között, mert a testünk sokszor az életünk lenyomata. Ami egy másik nagyon fontos, megbúvó tényező lehet a hízás és a túlevés mögött, a konfliktuskerülés, és a ki nem mondott dolgaink. Én, mióta az eszemet tudom, kerülöm a konfliktust, inkább elfojtom magamban azt, ami bánt, csak ne kelljen veszekednem valakivel. Az elfojtást nem csak túlevéshez, de egyéb nagyon súlyos betegségekhez is vezethet, mert bennünk reked egy csomó fájdalom, amit cipelünk éjjel- nappal. Azt azonban tudom, hogy mindannyian születünk egy temperamentummal és én soha nem leszek az a személy, aki elsőként az asztalra csak és kendőzetlenül kimondja azt, ami bántja. De hiszek ugyanakkor abban, hogy az ember képes fejlődni és változni, főleg tudatos munkával. 

Nem szabad elfelejtenünk, hogy a testünk mindig próbál üzenni, mindig megmutatja, milyen a lelkünk állapota, érdemes megtanulni figyelni rá. S kedves Olvasó, ne feledj el türelmesnek lenni önmagaddal és szeretettel állni magadhoz az úton is.